Az elsősegélynyújtás alapelvei
Az integrált mentőszolgálat (a továbbiakban IMSZ) legfontosabb feladata, hogy segítséget nyújtson a bajba jutott embereknek, ezért olyan rendkívüli esemény bekövetkezése esetén, amely során személyi sérülés történt, először is segítséget kell hívni. Erre szolgál a 112-es segélyhívó szám, amelyen az operátor a hívó fél által közölt információk alapján értékeli a helyzetet, majd az esemény helyszínére küldi az IMSZ mentőegységeit (egészségügyi dolgozókat, tűzoltókat, esetleg rendőrjárőrt).
A megfelelő tájékoztatás alapelvei a 112-es segélyhívó szám hívása esetén:
- Mi történt (az esemény típusa, milyen erőket és eszközöket kell kiküldeni)
- Hol történt (település, objektum, helyszín, járás, kerület)
- Kivel történt (sérültek, vagyoni kár, környezeti kár)
- Mikor történt (dátum és időpont)
- További kiegészítő információk közlése (a hívó személy azonosítása, telefonszám megadása visszahívás esetére)
Személyi sérülés
Az elsősegély a sérült vagy beteg személynek nyújtott közvetlen segítség. Olyan intézkedések összességéről van szó, melyek keretében az érintettnek még a szakszerű egészségügyi kezelést megelőzően nyújtanak segítséget. Az elsősegélynyújtás elmulasztása felesleges haláleseteket jelenthet! A baleset és megbetegedés helyszínén nyújtott elsősegély a kórházi kezelés alapját jelenti.
Az elsősegélynyújtás eredménye:
- életmentés,
- komplikációk kialakulásának megakadályozása,
- a gyorsabb gyógyulás.
A laikus elsősegélynyújtás is jobb, mint a semmilyen segítségnyújtás!
Az elsősegélynyújtás fő alapelvei
- Biztonság az elsősegélynyújtás során (a mentő és a sérült személy biztonsága),
- A helyzet értékelése,
- A baleset vagy megbetegedés felmérése,
- Szakszerű segítség hívása (112, csak egészségi probléma esetén a 155-ös számon),
- Elsősegélynyújtás,
- A sérült átadása a szakszerű segítségnek (IMSZ egységeinek).
Elsősegélynyújtási felszerelés
Az Ön keze, gépkocsija – elsősegélydoboz és amennyiben rendelkezésre áll, úgy AED – automata külső defibrillátor.
A sérült megvizsgálása
- eszméleti állapot – reakció a megszólításra, rázásra vagy csípésre,
- légzés – a sérült fölé hajolva hallható-e, észlelhető-e a légzés és láthatók-e a légzőmozgások (ha nem, légzésleállás következett be),
- vérkeringés, ha nem észlel légzést, szívmegállás következett be (a vérkeringés leállása), el kell kezdeni az újraélesztést.
Életmentő műveletek
- a légutak szabaddá tétele (fej hátrahajtása – „ujj – áll“ manőver),
- mesterséges lélegeztetés (tüdőből tüdőbe) – nem kell elvégezni, ha fennáll a mentést végző személy veszélyeztetése,
- mellkasi kompresszió – szívmasszázs:
- felnőtteknél: a szegycsont közepén/a mellbimbók szintjén, a lenyomások üteme 100–120 percenként, mélysége 5 – 6 cm,
- gyerekeknél – a mellbimbók közötti határvonal és 1 cm-rel alatta (a mellcsont alsó harmada), 2 ujjal, az egyik vagy mindkét tenyérrel (a gyerek nagyságától függően),
- Gyerekeknél – kezdés 5 bevezető befújással, ha továbbra sem lélegzik, 30 (lenyomás) és 2 (befújás), minden gyerek esetében.
- a súlyos vérzés elállítása
- maga a szívmasszázs már lélegeztetés nélkül is életmentő műveletnek számít.
Eljárás baleset esetén
- a helyzet értékelése
- a láthatósági mellény felvétele,
- a figyelmeztető fények bekapcsolása,
- a figyelmeztető háromszög elhelyezése,
- a jármű elmozdulás és felborulás elleni biztosítása,
- az indítókulcs kihúzása,
- a sérülések megállapítása,
- segélyhívás (112).
- elsősegélynyújtás – életveszélyes állapot
- szakszerű segítség hívása (112-es vonal, életveszélyes állapot esetén 155-ös vonal).
Súlyos vérzés elállítása: az 5 lépés szabálya
- a vérzés megállapítása,
- nyomás gyakorlása a sebre – nyomókötés alkalmazása, ha tovább vérzik, az eredeti kötés átfedése. Ha a sebben idegen tárgy van – ne szedje ki, rögzítse, fedje le (az idegen tárgy körül),
- a szív szintje fölé történő megemelés,
- a sokk megelőzése – az 5 feltétel biztosításának szabálya,
- segélyhívás (112)
ELSŐSEGÉLYKÁRTYA
Mit tegyünk baleset esetén. 1. Állapítsa meg, mi történt. 2. Hívjon segítséget. 3. Ügyeljen a saját biztonságára. | ÁLLÍTSA EL A VÉRZÉST |
TEGYE SZABADDÁ A LÉGUTAKAT | mesterséges lélegeztetés mellkasi kompresszió befújás 30:2 percenként |
VÉGEZZEN SZÍVMASSZÁZST | A SÉRÜLTET HELYEZZE STABIL OLDALFEKVÉSBE |
RENDŐRSÉG | SOS | TŰZ | KÓRHÁZ | → 112
1. sz. ábra Elsősegélykártya (Forrás: http://auto.sme.sk/c/4351262/karta-prvej-pomoci-stiahnite-si-ju-zdarma-z-natankujsmesk.html)
Sokk-megelőző intézkedések
Kövesse az 5 feltétel biztosításának szabályát
- Meleg – a sérült betakarása pokróccal vagy az ezüstfóliával az elsősegélydobozból
- Csend – a sérült megnyugtatása
- Folyadékok – sokk-megelőző póz – az alsó végtagok felemelése
- A fájdalom enyhítése – helyezze a sérültet nyugalmi helyzetbe,
- Szállítás – hívjon szakszerű segítséget a 112-es számon
Elsősegélynyújtás veszélyes anyaggal való érintkezés esetén
- Saját biztonság, ha az nincs veszélyeztetve, akkor
- a sérült személyt a lehető leggyorsabban vigye ki, esetleg vezesse ki a veszélyeztetett térből,
- a sokk-megelőző intézkedések végrehajtása, életveszélyes vérzés elállítása – az 5 lépés szabálya,
- ha a sérült személy eszméletlen, biztosítani kell az eszméletet, légzést és vérkeringést, amennyiben azok nem észlelhetők, kezdje el az újraélesztést,
- szakellátás biztosítása (segélyhívás – 112).
Vasúti balesetek
Az utóbbi években a Szlovák Köztársaság területén gyakran kerül sor balesetekre a vasúti átjárókban. Ha baleset történt vagy olyan helyzet állt elő, amely balesethez vezethet (pl. a biztonsági berendezés meghibásodása, elakadt gépjármű az átjáróban stb.), a 112-es segélyhívó számon vagy a rendőrség 158-as számán be kell jelenteni a vasúti átjáró egyedi azonosító számát, amellyel minden vasúti átjáró rendelkezik, és amely magában foglalja az adott átjáró azonosító adatait. Az egyedi azonosító szám a figyelmeztető harántkereszt oldalán található (A 30a, A 30b közúti jelzőtáblák) a vasúti pálya felőli oldalon, esetleg ha a jelzőtábla sérült, akkor a fólia a fénysorompó szekrényére ragasztható, a vágány felőli oldalra.
A vasúti átjáróban bekövetkező rendkívüli esemény bejelentése:
- A vasúti átjáróban balesetet, ill. a vasúti pálya vagy átjáró biztonságát veszélyeztető, más veszélyes helyzetet észlelő személy a mobiltelefonjáról vagy a legközelebbi telefonról hívja fel a 112-es segélyhívó számot vagy a 158-as számon a rendőrséget. Egyúttal közölje a szolgálatban lévő operátorral az átjáró egyedi azonosító számát (JIČ) – pl. SP2727. Minden vasúti átjáró az SP (szlovák átjáró) betűkkel és egy 4-jegyű számmal van megjelölve.
- Az IMR és a szlovák rendőrség koordinációs központjába küldött adatokból az operátor az egyedi azonosító szám (JIČ) alapján megállapítja az érintett átjáró helyszínét. Az adatbázisból megállapítja a telefonszámot, és figyelmezteti az illetékes forgalmistát vagy diszpécsert, felkérve őt a baleset megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére (pl. a vonat megállítása, a felsővezeték kikapcsolása stb.).
- Az operátornak rendelkezésére áll a többi szükséges adat is (GPS koordináták, a pálya villamosítása, a pálya megnevezése, vasúti km, közúti km stb.). Az operátor kiküldi az IMR egységeket, és a balesetről értesíti a rendőrséget.
További információk: http://www.zsr.sk/slovensky/priecestia/zeleznicne-priecestia-vseobecne.html?page_id=2062
A 112-es európai segélyhívó szám az EU összes tagállamában hívható!
Az elsősegélynyújtás alapelvei
Dátum vloženia:
12. 7. 2017 14:46
Dátum poslednej aktualizácie:
17. 6. 2020 9:08