Navigáció

Tartalom

Szarka Tamás: Zene és remény

Typ: egyéb
Soňa Norisová a Tamás SzarkaSoňa Norisová a Tamás Szarka
Maťašovský Edit tanárnő emlékére 

A szeretet minden nyelven szépen szól. És mit tesz egy dalszerző, ha azt szeretné, hogy mindenki megértse?

Énekel.

Maťašovský Edit a galántai zeneiskola alapítója volt, aki néhány hónapja, 89 évesen hagyott itt bennünket. Neki is köszönhetjük, hogy ma a 29 országot művészként megjárt Szarka Tamás Kossuth-díjas zenész, zeneszerző, költő hegedűjéből oly szépen szól a Tánc a hóban, vagy a Vágyalku, hiszen amikor 1972-ben a 6 éves Tomikát édesanyja elvitte a zeneiskolába, hogy zongorázni tanuljon, az igazgatónő javaslatára kezdett el a kisfiú inkább hegedülni.

A zeneiskola első igazgatóját, a mindig kedves Edit nénit egybehangzóan szerették magyarok és szlovákok Galántán és környékén. Szarka Tamás legújabb, Zene és remény című dalával nem szeretett volna senkit – sem magyart, sem szlovákot – kirekeszteni az emlékezésből, ezért a dalt mindkét változatban előadja.

A dal szövegének szlovák nyelvű fordítását Pavol Jursa jegyzi, aki az egyik leghíresebb szlovák szövegíró (pl. ELÁN). Fordítás közben a dal annyira magával ragadta őt, hogy végül saját veretes gondolatait is beleszőtte. A lírai alkotás szlovák változatát duettben énekli Soňa Norisová és Szarka Tamás.

Fontos megjegyezni, hogy mindkét szlovák művész első szóra igent mondott a felkérésre. Így a dal jócskán túlmutat ezen a helyi kezdeményezésen, hiszen neki köszönhetően még többen megismerhetik az iskolaalapítót, akinek értékformáló tevékenysége mások számára is követendő példa lehet.

Maťašovský Edit egy igaz ember volt, aki mert nagyot álmodni, s azt végig is vitte, így emblematikus személyiség lehetne bárhol a világon. Bebebizonyította, hogy a zene és a kultúra mindig is az emberek közötti párbeszéd egyik legalkalmasabb eszköze marad.

DALPREMIER: 2021. május 15-én a közösségi oldalakon.

facebook.com/szarkatamas.hu
youtube.com/szarkatamasprodukcio
www.szarkatamas.hu

 


Készítve: 14. 5. 2021
Legutóbbi frissítés: 14. 5. 2021 22:29
Szerző: Ing. Roman Miklošík